London 2011. január 31-február 1.

Be kell valljam, izgultam. Gyermekkoromban ültem utoljára utasszállító gépen. Nem tévedek sokat, ha azt mondom jó 37 éve…  azok kicsit más gépek voltak…

A menetrendhez képest korán indultam – utasom volt Ferihegy vasútállomásig. A becsekkolás hamar megtörtént, bár előtte még megittam az otthonról hozott söröm! J

Persze, hogy ne legyen minden zökkenőmentes, mielőtt a biztonsági ellenőrzésre bejutottam volna kiürítették a terminált…. valaki őrizetlenül hagyta a csomagját…

Szerencsére pár perc alatt megoldották a problémát.

Biztonsági átvilágítás… fémcsatos öv….  Még jó, hogy a hasam úgy, ahogy megtartja a nadrágom…..

Irány a 10-es beszállókapu, bőven van idő a kapunyitásig.

11.45 Kapunyitás. Busz, repülő….  Még otthon arra gondoltam, milyen jó volna ablakhoz ülni. De tülekedni nem volt kedvem. De minden simán ment, bal oldal, utolsó sor, ablak….  Hát ez a fapados tényleg nem az én méretem… csak kibírok 2 órát.

12.30-kor gördült ki a gép, pár perc múlva már a felhők felett – ahol mindig kék az ég.

 50 perc repülés után még mindig egybefüggő sűrű felhőtakaró van alattunk – mintha egy hatalmas végtelen hómező fölött vezetne az utunk.

 Csak az Alpok némely vonulata töri meg a fehéret.

Valahol Frankfurt fölött repülünk – ezek a németek tényleg tudnak valamit – látni a földet!!! A kapitány szólt hozzánk: sebességünk 820 km/óra, repülési magasság 11.000 méter (valahogy nem érzékeltem), várható landolási idő London Luton repülőterén – ahonnan leszállásra alkalmas időjárást jelentettek – 14.35 (CET).

14.20 süllyedünk, 14.33 kicsit felhős, de igazából napos idő, 14.36 földet értünk, 14.41 STOP. Kiszállás, igazolvány ellenőrzés, irány a vonathoz vezető busz, majd vonat London St. Pancras állomásig. (Éva írt, hogy késik a vonata….)

Délután 4 után pár perccel – illetve Londoni idő szerint 3 óra néhány perckor szinte egyszerre érkezünk az általam csak Szent Pankreasnak nevezett állomásra.

Irány a szállás – egyszerű kis szálloda, éjszakára jó lesz – majd a londoni délután és est.