Délután 5 óra előtt néhány perccel – ahelyett, hogy teáztunk volna – elindultunk a szállásunkról. Rövid séta után a Kensington Gardensben találtuk magunkat. Nevezzük ezt villámlátogatásnak, majd holnap visszajövünk.

 Irány a legközelebbi metró állomás. Fel sem ocsúdtam, máris a Szent Pál Katedrálisnál találtuk magunkat (http://www.stpauls.co.uk/).

Körbejártuk, benéztünk, még jó, hogy nem csaptak a kezemre, amikor fényképezni próbáltam. Az óránkra néztünk és egymásra….  A Tate Modern tán még belefér….  Irány a Millennium gyalogoshíd, amelyen pár perc alatt kényelmesen át lehet sétálni a Temze fölött. J Amúgy…  ha az ember nem turista. Így kicsit tovább tartott. A híd és a látvány a hídról. Kattogott a fotómasina a kezemben ezerrel. Még zárás előtt beértünk. Sok nézelődésre már nem volt időnk, de a kommunizmus szoba, néhány kubista és egyéb modern alkotás enyhítette kulturális szomjunkat.

A Temze partján folytattuk utunk, és csak később tudatosult bennem, hogy a parton nincs járműforgalom.

A Globe Színház felé közeledve felcsendül fülemben Cseh Tamás dala a ravaszdi Shakespeare Williamról.  És persze a Hamlet műsoron!!!

A Tower Bridge felé szép és hangulatos helyeken koptatja talpunk a köveket. Megcsodáljuk a Winchester Palace maradványait, Drake kapitány hajójának sokat látott másolatát, néhány szép épületet, templomot. A klasszikus piros telefonfülkéket. Még néhány lépés és elérjük a HIDAT. A hidat, ami maga a történelem. Na de ez a bili kék!!!!! Rendben legyen király kék! De ettől még nem lesz szebb.

DE EZ SEM TUD ÁRTANI A HÍDNAK. Impozáns. Átsétálunk, visszavágyom.

Majd a Tower ódon kövei, a régi londoni városfal.

Újabb rövid metrózás a Charing Cross-ig, onnan egy perc gyaloglással a Trafalgar térre. (másnap, világosban is jártunk erre, bővebben ott) Kezdett jelezni a gyomrunk, tán ideje lenne vacsorázni. Ha London, akkor emeletes busz. Irány a Piccadily. A buszon természetesen az emeleten utaztunk elöl. És természetesen néhány magyarba botlottunk. Vidám búcsú, megérkeztünk.

A buszon felirat: „TRANSDEV”. Asszociatív. Piccadily Circus. Naná, hogy lefényképeztem azt a hirdetőfalat, amit minden turista, és ami az legújabb kori London egyik jelképe lett.

 És akkor vacsora. Egy árnyalattal nehezebben, mint azt gondoltuk. Néhány jónak látszó hely tele, sok helyen hétfőn este 7-kor zár a konyha. Így jutottunk el egy  Skót „szték hauz-ba”. Az ételre nem lehet panaszunk, viszont nem volt sem angol, sem skót sörük, de még Drambuie sem. Sebaj, csak találunk valami jó helyet, ahol ezt a hiányosságot pótolhatjuk. Irány tovább! Metró, Big Ben, Parlament, egy pillantás a Westminster Abbey-re. És igen, megvan a hely, amit a skótos vacsora óra kerestünk. Hangulat, sör, Drambuie, whisky. És egy kedves pultos lány, aki elég nehezen értette meg mit is akarunk. Tán, ha magyarul mondtuk volna.

Mint kicsit később kiderült nem sokkal lőttem mellé. Szlovák volt. J És a sör és a whisky is jó volt. Rendesen ránk esteledett. Még egy pillantás a Parlament mögötti csendes tüntetőkre és a környezetükre, majd vissza a szállásra.

Következik február 1. kedd.